Popper Péter (1933-2010)

Nos, ő számomra nem jelent mást, mint a klasszikus értelemben vett lelki vezetőt. 

Hosszú időn keresztül csak a nevét hallottam itt-ott, olvastam róla egy-két sort, de sosem álltam meg, hogy komolyabban utána nézzek, ki is ez a pali, majd végül a videón rögzített előadásait kezdtem el nézni az interneten, s ott gyökeres fordulatot vett a spiritualitáshoz, a valláshoz, magához a lélekhez való személyes viszonyom. 

Én nem mondom azt, hogy mélyreható megvilágosodáson mentem keresztül, de talán mégis, talán egy kicsit mégis csak ráléptem egy ismeretlen ösvényre, s ennek nagyjából több is, mint tíz éve, azóta persze már egyre gyakrabban járok azon a bizonyos ösvényen. Évekig mindennapos volt, hogy a videóira aludtam el, olyan szinten szerettem azt, amit és ahogyan mond. 

"Nem kell mindig jól járni" – ez megmaradt bennem, s evvel a tudattal sokkal könnyebb elhelyezkedni az Életben, nem okoz akkora problémát, ha nehézséggel találom szembe magam. 

A valláspszichológia terén sok olyan dologra ébresztett rá, amelyről addig fogalmam sem volt, és bár mondhatnánk azt, hogy tanítása egyetemes értékekkel bír, hogy amit mondott és írt, az mindenkire egyformán hat és mindenkiből ugyanazt hozza elő, de evvel csak vitatkozni tudnék – mindazt, amit átadott a Világnak az egyénre szabott olyan értelemben, hogy bár mindenki ugyanazt olvassa, de mindenki másként építi be saját életébe. Ugyanazokkal a szavakkal szül mindenkihez, de egy kicsit mégis másként.

Engem átsegített néhány nehéz időszakon, s az, aki most vagyok, nem lehetnék, ha nincsenek a videói, könyvei.  Az A belső utak könyve, a Kéretlen útravalók s a Hová tűnt a nyugalom? mind kőkeményen meghatározzák a gondolkodásmódomat, stílusomat. 

Őt csak ajánlani tudom mindnekinek, aki nem érti, hogy miként és miért működik úgy a világ, ahogy, s aki úgy érzi, hogy kezd elveszni az élet útvesztőiben.