Nagypéntek

Ezen a napon a világ hívő keresztényei egy izgalmas és különleges hagyományt ünnepelnek – kétezer évvel ezelőtt Jézust ezen az éjszakán fogták el és állították törvényszék elé. Ezen az estén történt az emberiség legnagyobb és legaljasabb árulása, amely egy kissé más nézőpontból éppen szükséges rossz volt, elkerülhetetlen esemény, melynek elkövetője talán tisztában sem volt tette valódi következményeivel, döntése súlyával, mégis megtette.

Iskarióti Júdásról, mint emberről szinte semmit sem tudunk, mivel a történet egészének fényében nem sok jelentősége van előéletének, személyiségének. A keresztény hagyomány szerint a világtörténelem legaljasabb cselekedete az övé volt – elárulta és kiadta Jézus a zsidó hatóságoknak. Miután Betániában Mária Magdolna megkente Jézus lábát drága olajjal, Júdás barátunk elszambázott a zsidó főpapokhoz, hogy eladja főnöke tartózkodási helyét, mert tudta, hogy amazok nagyon haragszanak rá és szeretnék, ha – így vagy úgy – elbukna.

Harminc ezüstöt ígértek az árulónak, aki elfogadta az ajánlatot, nyilván több volt az, mint amennyit életében látott, összesen.

A történet ismert: Jézus az utolsó vacsorán adja utolsó intelmeit tanítványainak és megjegyzi, hogy valamelyikük el fogja árulni, mely hír hallatára az ott ülő társaság hangos méltatlankodásba fog, gondolom Júdás is mentegetőzött, "én nem, én nem" – hangozhatott el oly sokszor egymás után, aztán az Olajfák hegyén foglyul ejtik a Messiást, zsidó, majd római ítélőszék elé kerül, s végül csúfos módon végzi egy kereszten. Nagyjából ez a sztori lényege.

A Getszemáni kertben viszont úgy viselkedett, mint aki borzasztóan meg van rémülve mindattól, ami reá vár, remegett, a hideg rázta és idegesen beszélt Jakabbal, Péterrel és Jánossal, akik vele tartottak. Úgy tűnhet, mint aki nem biztos már a dolgában ­– eddig minden jól ment, majdnem zökkenőmentesen, most viszont testközelbe került a halál, s tudta, hogy enélkül nincs megváltás. Csak az támadhat fel, aki korábban meghalt, nincs mese, habár titkon reménykedhetett abban, hogy az Úr valamilyen csoda folytán felülírja a Megváltóra vonatkozó prófétikus "előírásokat", de ilyen nem történt.

"Vedd el tőlem ezt a kelyhet" – vagyis ments meg Uram, kérlek, s még akkor is ez a kőkemény valóság, ha utána meghagyja, hogy minden történjék úgy, ahogyan a Teremtő akarja.

Elbizonytalanodott? Csalódott? Megijedt? Lehetséges.

Jézus következetesen betartotta azokat az ószövetségi jövendöléseket, amelyek a messiásra vonatkoztak, működésének kereteit ezek a próféciák határozták meg. Tisztában volt azzal, hogy csúfos halált kell halnia, azonban az mindig olyan távoli volt, sosem kopogtatott azonnal, mindig csak a "majd", az "egyszer" stb. Annak is tudatában volt, hogy el kell árulják őt, kell valaki, aki ezt véghezviszi, aki magára vállalja ezt a kellemesnek és népszerűnek semmiképpen sem mondható feladatot. Talán az volt a legbátrabb a tizenkét tanítvány közül, aki ezt a súlyos terhet cipelte. Mondhatjuk azt, hogy undorító és szégyenteljes volt mindaz, amit az Iskarióti művelt, de másképpen Jézus nem tudja beteljesíteni a rá vonatkozó próféciákat, és még annyire sem lesz hiteles messiás, egy másik gondolatmenet szerint pedig valaki mindenképpen elárulta volna őt, valakit találtak volna Kajafásék, aki hajlandó lett volna elfogadni a 30 ezüstöt. Vagyis arról van szó, hogy így kellett történnie, mivel egy prófécia csak akkor az, ami, ha be is következik, másképpen csak egy sarlatán szösszenet.

Az utóbbi gondolatmenetet kissé tovább vonszolva eszünkbe juthat az is, hogy ha mindenképpen elárulták volna Jézust, az nem feltétlen a jutalom miatt történhetett volna, éppen ellenkezőleg, valaki pontosan Jézus miatt is vállalhatta volna ezt a feladatot, azért, hogy beteljesedjenek a jövendölések, hogy a Messiás megmutassa magát, hogy keresztre feszítsék és harmadnapra feltámadjon – Soli Deo Gloria.

Tehát Júdás – mint azt a közismert, eredetiségében megkérdőjelezett – evangéliuma azt próbálja elmagyarázni, hogy cselekedete szükséges volt és ő volt a legbátrabb, mert bevállalta az egész balhét. Nyilván lehet vitatkozni azzal, hogy mennyire autentikus ez a verzió, a régimódi keresztények hallani sem akarnak erről, szentségtörésnek tartják, aki viszont egy kicsit könnyedebben gondolkodik, az elképzelhetőnek tartja a sztorit, habár annak is azt tudom javasolni, hogy fenntartásokkal kezeje.

Mindenesetre ma nagypéntek van, Jézus és csapata az utolsó vacsorához készülődött, Arimateai József, mint lehetséges házigazda sürgött-forgott a cselédekkel, készültek a nagy eseményre. Az elfogására vonatkozó terv is készen állt, Júdás valószínűleg tövig rágta a körmeit izgalmában, a főpapok elégedetten dörzsölték össze a tenyerüket, a tanítványok hangulatát furcsa félelemérzet uralta. Nem csoda, a világtörténelem egyik legnagyobb eseménysorozata volt kialakulóban, Isten éppen készült belenyúlni a teremtésbe – ismét.