Krasznahorkai László (1954- )

Első látásra ijesztő. Azt mondanám, hogy lepaktált az ördöggel és azért ír ilyen frappánsan, amiatt nyeri el sorra a rangos irodalmi díjakat. 

Van benne valami különleges, számomra földöntúli, nem evilág szülötte, de ez csak a saját impresszióm.

Képes végtelen hosszú mondatokat írni, ami egyébként imponáló is lehet, de olykor meg idegesíti az embert, hogy a várva várt pont a mondat végén csak nem jön, még mindig nincs itt, ez a mondat a végtelenbe nyúlik, talán még azon túl is. Szerintem a Báró Wenckheim hazatér című könyve jó, ha van 5 mondat. És vagy 600 oldal.

Olvastam ezt a könyvét, de annál a résznél feladtam, hogy a főszereplő elbarikádozza magát a bozótban, s fegyverekkel védekezik. Mondom, a végenincs mondatok megörjítettek, amúgy meg a történet jó (lenne). 

Talán akklimatizálódni kellene az irodalom terén, és felhagyni végre a klasszikusokkal, a régimódi írói stílussal, hogy tudniillik van bevezetés, tárgyalás, befejezés, és a mondatok rendesen tagoltak, van elejük és végük is, szóval ezt el kellene engedni és ráhangolódni Krasznahorkai végtelen mondataira (és Esterházy nyelvi bravúrjaira meg Nádas örökké tartó pillanat-elbeszéléseire). 

Most esélyes az irodalmi Nobel-díjra, szóval olyan rossz, emészthetetlen mégsem lehet.