Isten és a rossz 3.

Nüsszai Szent Gergely szerint a "dünamisz" csellel rávette az embert arra, hogy elforduljon a jótól és Istentől. Tette mindezt irigységből, mert az ember magasztos és fenséges méltóságú teremtmény volt. A "dünamisz" szó jelentése erő, potenciál, hatalom, képesség, nyilván itt nem a személyére gondolt Gergely, hanem a benne rejlő képességekre, amelyeket egy angyal – akár bukott akár nem – bitokolhat. Tehát a kísértő, vagyis a Sátán/Lucifer/kinek micsoda már eleve rendelkezett avval a tulajdonsággal, amely az első emberpárt – akik amúgy akkoriban még nemtelenek voltak – a halandóságba taszította.
Vagyis Ádám és Éva nem az első renitens teremtmény, nem ők okozták az első csalódást az Úrnak, nem ők voltak azok, akik pionírként elsőként léptek a göröngyös útra, mely szenvedéssel van kikövezve, hanem egy szellemi lény volt mindaz, kiben először megfordult a gondolat, hogy valójában lehet itt másként is élni, nem csak olyan módon, ahogy Isten elvárná. Amennyiben a rossz nem kizárólag az emberi attitűd része, hanem általánosságban véve az egész teremtett világé, akkor viszont nem csak az embernek kell vezekelnie, hanem az egész világnak, teremtésnek, Fejlődésnek. 

A kísértő már eleve avval a szándékkal érkezett Éva mellé, hogy elcsábítsa és arra ösztönözze, hogy az Úr akaratával szembeszálljon, vagyis benne már megvolt a bűn magva, a Fejlődés, amelyet a Teremtő az útjára indított, már korábban kisiklott az elvárt helyes irányból. Így már felmerülhet annak a lehetősége is, hogy az ember nem egy tökéletes világba lett "beledobva", hiszen amit az ókori szerző a Teremtés Könyve sorai között érzékeltetni akart, az most nem állja meg a helyét, ugyanis akkor lett volna ez egy tökéletes világ, a valódi Éden, ha a kísértőnek, "dünamisz"-nak nincs esélye, lehetősége arra, hogy beosonjon a Kertbe és nemlétező ujjai közé csavarja a gyanútlan Évát. 

Mi történhetett tehát? 

Véleményem szerint semmi különös, csupán annyi, amennyi a Fejlődés folyamatában, lényegében benne foglatatik – az előre haladó folyamatban benne van a tévút, a csúszás, a hiba lehetősége, éppen annak nagyfokú szabadsága miatt, s mert Isten tiszteletben tartja ezt a szabadságot, ezért igyekszik a lehető legkevésbé beleszólni a dologba, leszámítva azt a kevés esetet, amelyet a Szentírás taglal, de nem lennék meglepve, ha ezen történetek mögött más, "emészthetőbb" magyarázat állna. Isten tehát nem teremtett rosszat, nem is engedélyez a szó szoros értelmében ilyet, a Világmindenség egyszerűen csak halad a maga útján előre, fejlődik, remélhetőleg felfelé fejlődik, nem pedig visszafelé – habár ezt ma nehéz elhinni a klímaváltozás okozta forróságban –, s a szent írások alapján abban reménykedünk, hogy a Fejlődés végén egy tökéletes és biztonságos és örökké tartó magasabb létállapot vár reánk, illetve azokra, akik érdemesek lesznek arra. Teilhard de Chardin szerint ez lesz majd az Ómega-pont, mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben (1Kor 15,28). 

Attól, hogy a bűnt és a rosszat egy kicsit modernebb stílusban magyaráztuk és másként értelmeztük, még nem jelenti azt, hogy tagadnánk a jelentlétét vagy jelentőségét – igenis képesek vagyunk bűnt elkövetni, rosszul dönteni és rossz döntéseink következményei valóban fájdalmasak is lehetnek, nem szólva arról, hogy az esetek többségében nem értjük az okát, mert számunkra nem világos, ahogyan millió dolog sem az.