"ez egy bűn"

                                               A kép forrása: Pixabay

A vadászó és gyűjtögető életből szépen lassan felfejlődtünk a görög és római kultúra csúcsára, utána visszacsúsztunk a "sötét" középkorba. Azután jött a reneszánsz, csodálatos tavasz az emberiség történelmében, páratlan szépségével rúgta ránk az ajtót, kifinomult alkotásaival, bimbózó intellektusával alapot vetett a felvilágosodásnak és a technikai forradalomnak, az anyagi-szellemi fejlődés dinamikus pályájára álltunk.

Ezerkilencszáztizennégyben aztán szuronyos százezrek rohantak egymás testének, hogy a könnyű győzelem délibábja elillanjon és belesüppedjünk a patkányokkal teli, sártól cuppogó, véráztatta lövészárkokba. A mustárgáz alattomosan kúszott a talaj felett, keresve azt, aki nem volt eléggé gyors ahhoz, hogy időben felhúzza a gázálarcot, s láthatatlan tenyerével bilincset fonjon a katona torka köré, hogy magával vonszolja a sötét örökkévalóságba. Az enyészet helyett megtermett rágcsálók lakmároztak a holtak testéből.

Amikor a diadalittas hév elmúlt s átvette helyét a fásult közöny, mely szorosan járt a bűzlő leheletű katonák és jóllakott tetvek nyomában, már nyoma sem volt mindannak, amit elért az emberiség. A lövészárkokban keveseknek jutott eszébe Galilei, Newton vagy Rousseau, Voltaire enciklopédiáját nem adták kézről kézre, mint a háromnapos kenyérsarkot, nem vetődött fel csillogó szemű ifjakban a kérdés, vajon Mózes-e vagy Darwin, tudomány vagy vallás az, amelyik láthatatlan tartópillére a világmindenségnek, s mellőzték ezt nem csak azért, mert a csillogó tekintetű ifjú már nem volt ifjú, hanem mert a tekintete nem a pátosztól csillogott, hanem a lőporfüst marta vörösre és a pillér is csak addig érdekelte, amíg az összetákolt bunkert biztosan tartotta.

Persze ennek is vége szakad egyszer, mint mindennek, amit békének hittek, az valójában nem volt más, mint maga a viszály, amit félretettek, konzerváltak egy időre, mint megboldogult öreganyám a befőttet - Pandora szelencéje arra van kárhoztatva, hogy egyszer valaki kinyissa.

Egy rövid intermezzo után - melyhez a dallamot a swing, a jazz és a ragtime szolgáltatja - eljő az, amit eddig csak bizonyos vallások és próféták hirdettek évezredekkel azelőtt, egy apokalipszis, soha nem látott mértékű pusztítás perzselte fel a Földet és az emberiség lelkét.

Úgy öltük és öljük egymást azóta is, mintha ez volna a dolgunk a világon!

És azt, hogy mennyire nem érezzük cselekedeteink súlyát, hogy mennyire bambán tudunk nézni, mikor a pofánkba vágják, hogy milyen felelőtlen és undorító módon bánunk egymással és a bolygónkkal, szóval mindezt átérezve a felismerést egy EP-idézettel tudnám a lehető legjobban leírni:

"(...) miközben egy körülbelül lábnyi átmérőjű barna tárgyat lökögetett maga előtt. Aha, bólintott édesapám fia, egy bűn, ez egy bűn."

(Esterházy Péter: Javított kiadás 2002, 103.old.)