Családjog

A Családi jog 2014. márciusi számában, Dr. Pál Szilvia tollából megjelent "Az otthontalanság otthona" - szófelhők a váltott gyermekelhelyezésről cikke képezi jelen tanulmányom forrását.

A szerző - egy konkrét eset alapján - meglehetősen éles képet tár elénk a jelenlegi hazai viszonyokról, melyek a gyermekek elhelyezésének terén mutatkoznak. Számomra úgy tűnik, hogy a bírónak "kényelmesebb" az eddig bevált, megszokott módszert követni, tehát azt, hogy a gyermek(ek) elhelyezése annál a szülőnél történjen, akinél a per megindulásakor él, de gyakrabban az anyánál.

Az alapul szolgáló határozat a Legfelsőbb Bíróság 17. irányelvének III/b pontja, amely szerint a gyermeknek a megszokott környezet ad stabilitást, illetve ennek a környezetnek az állandósága játszik fontos szerepet. Véleményem szerint ilyen esetben már a megszokott környezet sem ad elég biztonságot, hiszen a család maga felborult, a hagyományos értelemben megszűnt létezni. Kizárólag a szülők felnőtt és felelősségteljes viselkedése lehet az, ami a gyermeket átsegítheti ezen a válságos időszakon. Egyetértek a szerzővel abban, hogy az állandóság iránti igény túl van misztifikálva.

A jog ebben az esetben nem a gyermekek érdekei szerint van szabva, hanem inkább az a meglátásom, hogy a gyermek érdeke van hozzáigazítva a "megkövesedett" jogszabályokhoz, holott ennek fordítva kellene lennie.

A bíróságnak meglehetősen kevés ideje marad a mindenre kiterjedő környezettanulmányokra, azok értékelésére és a megfelelő döntés meghozatalára, egy adott - rossz - pillanatban tudja csak szemügyre venni a gyermeket és a családot.

Felmerül a kérdés, hogy mi alapján határozzák meg a biztonságos és a nem biztonságos környezet, a rendezett és a nem rendezett viszonyok fogalmát. Lehet-e kizárólag az anyagi oldalról vizsgálni a lehetőségeket? Kérdéses, vajon ha az anya vagyoni helyzete rendezettebb, ellenben a gyermekkel nincs olyan szoros kapcsolata, mint az apának, akinek az anyagi lehetőségei szűkösebbek, jó döntés-e mégis az anyának ítélni az állandó felügyeletet?

Mennyire kielégítő csupán az anyagi háttér? És az érzelmi?

A szerző egy, a Debreceni Járásbíróság által tárgyalt esetet vesz górcső alá, melynek nem jogerős ítélete alapján - amely kevésbé vette figyelembe az Legfelsőbb Bíróság irányelvét és nézetem szerint igyekezett európai módon dönteni - a szülők heti váltásban gyakorolták a felügyeleti jogokat.

Az ideiglenes intézkedés meghozatalában szerepet játszott az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának határozata, meglehetősen kielégítőnek tűnt mindkét fél számára. A Debreceni Törvényszék azonban az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva a gyermeket az anyánál helyezte el, továbbá az apa láthatási idejét alaposan megrövidítette. Indoklása szerint az anya volt az, aki először elhagyta a közös otthont a gyermekkel, ezt az édesapa sem a gyámhatóságon, sem a rendőrségen nem jelentette, továbbá az együttélésük alatt nem tartotta alkalmatlannak az édesanyát a kisgyermek nevelésére. Az apa később az anya tudta és beleegyezése nélkül vette magához a gyereket és nem hozta tudomására az édesanyának, hogy a gyerek merre van.

Az első- és másodfokú döntés között óriási különbség van, homlokegyenest más irányba fordult az ügy. Észrevehető, hogy az elsőfokú határozat meghozatalakor a Járásbíróság igyekezett minél gyorsabb és jobb döntést hozni, mivel az idő múlásával jelentős érdeksérelem léphet fel illetve káros következmények adódhatnak.

A káros vagy visszafordíthatatlan következménynek a gyermek veszélyeztetettségét tekinti, ezt is gyermekvédelmi formula szerint. A szerző nagyon jól látja a problémát, amely a döntés körül alakul ki. A bíróságnak elsősorban a felperes és az alperes között kell választani, de szem elől téveszti, hogy a gyermeklehetőségeihez mérten a legjobb döntést kell hoznia, amely tulajdonképpen sokkal több vizsgálódást igényel, lényegesen több szempont figyelembevétele szükségeltetik - ennek lenne egyik megoldása az ideiglenes döntés meghozatala.

Ezek meghozatalához azonban a meglévő iratanyag és a felek általában ellentmondó vallomásai, "egymásra licitálása" nem elegendő, a hirtelenjében megalkotott szakértői vélemény sem ad mindig biztos alapot a döntés meghozatalára.

További csavart jelentenek azok a fordulatok, amikor maga a szülő gondolja meg magát ilyen-olyan indíttatásból: a per alatt vehemensen védi az érdekeit és érvel a másik szülő ellen, majd később mintegy megvilágosodva lemond a jogairól és nem tartja már fontosnak a felügyeleti jogot.

A Pál Szilvia által bemutatott esetben jól látható a másodfokú bíróság határozatának indoklása, döntésének alapja: az "életközösség megszakadását követően az édesanya elhagyta közös otthonukat a gyermekkel, ezt az édesapa sem a gyámhatóságnál, sem a rendőrségen nem kifogásolta és pert sem indított a gyermek nála történő elhelyezése iránt. Az édesapa az együttélésük alatt nem tartotta alkalmatlannak az édesanyát a gyermekük nevelésére. (...) Megkérdőjelezi az édesapa szülői alkalmasságát, hogy a gyermeket az édesanya tudta és beleegyezése nélkül vette magához - amikor már 3 hónapja a gyermek az anyával élt - (...) ezzel elszakította a gyermeket az édesanyjától, aki a gyermekről születésétől kezdve gondoskodott."[1]

A másodfokú bíróság határozata helytálló, hiszen az apa felelőtlensége nyilvánvaló, továbbá lehetetlenné tette az anya számára a láthatást, a felügyeletet, s még meg sem említik a gyermek eltulajdonításának módját, amely már-már az emberrablás határát súrolja.

A felvázolt esemény elkerülhető lett volna szerintem, ha az elsőfokú bíróság körültekintőbben jár el, illetve több időt szán a szülők pszichológus általi megvizsgálására is.

A két szülő közötti párbeszéd sem elhanyagolható a gyermek elhelyezési perben, hiszen amennyiben az egyik fél ellehetetleníti a másik fél kapcsolattartását, a per elhúzódásával a gyermek érdekei sérülnek, ami az állandóságot illetve annak mihamarabbi és tartós felállítását illeti.

A váltott elhelyezés biztosíthatja mindkét szülőnek, hogy egyszerre huzamosabb ideig legyen a gyerekkel, előmozdítva ezzel a kölcsönös bizalom fenntartását, fejlődését és továbbvitelét, a szülő-gyermek viszony folyamatosságát. Hátránya viszont a gyerekre nézve az, hogy nehezebben alakul ki az otthon kizárólagos fogalma, mivel kétlaki életet kell élnie. Egyszer itt, másszor amott van, két helyen van berendezkedve - egyfelől nyújthat biztonságot is a tudat, hogy van egy pótlakóhely, egy menedék, ahová menekülhet, ha szükség hozza, másfelől az állandó ingázás nehezebben engedi kibontakozni az állandó otthon képét.

A cikkben említett francia megoldás életképes megoldásnak számít, mivel a bíróság nem hoz végleges döntést, csupán "próbára" bocsájtja a feleket az elhelyezést illetően, s ez idő letelte után a tapasztalatokból levonja a konzekvenciát és akkor határoz a végleges felügyeletről.

A svéd gyakorlat szerint, ha a gyermek idejének kevesebb, mint 40%-át tölti az egyik szülőnél, akkor kiterjesztett kapcsolattartásról, ha valamivel több, mint 40%-át tölti a szülőnél, akkor váltott elhelyezésről beszélnek.

A hazai gyakorlat szerint a Családjogi törvény ugyan lehetővé teszi a közös szülői felügyelet elrendelését, azonban kizárólag a szülők közös kérelme alapján teszi ezt.

Az új Polgári Törvénykönyv szerint a felek közösen gyakorolják a felügyeletet, amennyiben a gyámhatóság vagy a bíróság másként nem rendelkezik, továbbá mindkét szülőnek a különélés során is biztosítani kell a gyermek kiegyensúlyozott életvitelét.

A szülők megoszthatják egymás között a felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, tehát azt látjuk, hogy a hazai törvényhozás ebben az esetben szélesebb jogkört illetve mozgásteret nyújt a szülőknek, amennyiben egyetértenek a megváltozott körülmények közötti gyermeknevelés mechanizmusában, viszont ő maga (mármint a bíróság) nem akarja véglegesen meghatározni és előírni az váltott felügyeletet.

A szerző zárszavában elhangzottakkal egyetértek - komoly, felfogásbeli változtatásokra van szükség.

A határozathozatal során sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani gyermekre és annak előnyül szolgáló lehetőségeire, s itt a gyermek intenzívebb bevonására gondolok. Itt nem - csak - arra célzok, hogy a per folyamán ugyanúgy citálják be a gyermeket, hanem azt tartom elképzelhető megoldásnak, ha a nevelési intézmények (óvoda, iskola) rendszeresen alkalmaznának pszichológusokat, akik figyelemmel kísérik a gyermekek fejlődését, megfelelően dokumentálják a változásokat és ők, vagy a pedagógusok évente néhány alkalommal komolyabb családlátogatásokat hajtanak végre, melyekből levonhatják a megfelelő konzekvenciákat.

Ezek a hatástanulmányok, környezettanulmányok illetve dokumentációk a kellő időben még megfelelőbb támpontot nyújthatnak a pert lefolytató bíró illetve a döntéshozatalban résztvevők számára. A gyermek elhelyezési pereknél kizárólag a gyermek érdekeire szabad figyelni, minden lehetséges eszközt igénybe kell vennie a testületnek ahhoz, hogy a körülményekhez képest a legjobb döntést hozhassa. Ehhez azonban komoly fordulatok szükségesek a jogalkotásban, az európai, rugalmas tradíciókat kell összhangba hozni a hazai szabályokkal, a gyerek érdekeit nézve, mert nem elég arra hivatkozni, hogy az állandóság kell a gyermeknek, és ehhez mérten szükséges meghozni a döntést.

Az időt nem sajnálva szükséges a lehető legrészletesebben kivizsgálni, hogy melyik szülő mivel és mennyivel tud hozzájárulni a gyermek fejlődéséhez és a lehető legzavartalanabb élethez.

Függelék[2]

1894. évi XXXI. tc. 95.§ : A bíró a felbontó ítéletben a közös kiskorú gyermekek elhelyezése és tartása felől is határoz. Ha a szülők másként nem egyeztek meg, a gyermekek hét éves életkorukig anyjuknál maradnak, ezen életkoron túl a nem vétkes szülőnek, ha mind a két szülő vétkesnek nyilváníttatott, a fiuk atyjuknak, a leányok anyjuknak gondviselésére bízatnak. A bíró azonban a szülők vétkességének és egyéb személyes körülményeinek figyelembevételével a gyermekek nyilvánvaló érdekében a szülők egyezségétől és a fentebbi szabályoktól eltérőleg is intézkedhetik, sőt a gyermekeket harmadik személy gondviselésére is bízhatja. A közös gyermekek tartása és nevelése költségeit mindkét szülő jövedelme arányában köteles fedezni, ha arra a gyermekek vagyonának jövedelme elégtelen. Veszély esetén mind a bíróság, mind a gyámhatóság elrendelheti a gyermekek számára megszabott tartás biztosítását.

1952. évi IV. törvény 76. § (1) bekezdés: A gyermek elhelyezése kérdésében - a szülők megegyezésének hiányában - a bíróság dönt. Ilyen esetben a hatodik életévét betöltött fiúgyermeket rendszerint apjánál, a leánygyermeket és a hatodik életévét be nem töltött fiúgyermeket pedig rendszerint anyjánál kell elhelyezni. A gyermek érdekében azonban ettől a szabálytól el lehet térni, sőt a gyermeket máshol is el lehet helyezni.

Legfelsőbb Bíróság 17. irányelve III/b) pontja: A gyermek egészséges személyiségfejlődését az segíti elő, ha megszokott környezetében, őt szeretettel körülvevő személyek gondozásában nevelkedhet. A gyermeknek biztonságérzetet nyújt a megfelelő környezet állandósága, a környezetváltozás, az elhelyezés váltogatása viszont szorongást, félelemérzetet kelthet benne. Ennek a személyiségre károsan ható következményeitől a szülők kötelesek a gyermeket megvédeni. Az állandóság követelményének érvényre juttatásánál a gyermek és a szülő közötti személyes kapcsolatnak és nem a lakóhelynek van elsődleges jelentősége. Az egészséges fejlődést elősegítő környezetben való megmaradás biztosítása olyan fontos szempont, amelyet a gyermekelhelyezésnél figyelembe jövő körülmények között jelentőségének megfelelően kell értékelni, a gyermeket az indokolatlan környezetváltozás izgalmaitól, az ezzel járó megrázkódtatásoktól meg kell kímélni. Esetenként a gyermek érdekében mégis meg kell változtatni a gyermek környezetét. A bírósági határozat alapján a gyermeket kiadni köteles szülő súlyosan vét a gyermek érdekei ellen, ha - a törvényes rendelkezéseknek közvetve vagy közvetlenül ellenszegülve - a gyermeket magánál visszatartja. Az ilyen - erőszakkal vagy más jogellenes magatartással - teremtett vagy fenntartott helyzet ezért általában még akkor sem adhat alapot az állandóság - mint a gyermek elhelyezésénél figyelembe veendő körülmény - döntő súllyal való értékelésére, ha ez az állapot hosszú ideje áll fenn. A gyermek nevelésére való alkalmatlanságra vonható következtetés abból, ha a szülő a gyermeket el akarja idegeníteni a másik szülőtől, és a befolyásolt gyermek érzelmeire hivatkozással kívánja megakadályozni, hogy a gyermek ahhoz kerüljön, akinél a bíróság elhelyezte. A szülőnek kötelessége felkészíteni a gyermeket arra, hogy a másik szülőhöz kerül, a fogadó szülőnek pedig kötelessége elősegíteni, hogy a gyermek úgy szokja meg új otthonát, hogy a régi környezetében megszokott személyekkel, így különösen a másik szülővel megfelelő kapcsolatot tarthat fenn.

Súlyosan esik a szülő terhére, ha - szembeszegülve a bírósági határozattal - különböző eszközökkel (pl. új perek ismétlődő indításával) akarja megakadályozni a gyermeknek a másik szülőhöz kerülését, abban bízva, hogy - az állandóság szempontjára tekintettel - a gyermek végül is nála marad. A bíróságnak alkalmaznia kell mindazokat a jogi eszközöket, amelyek bármelyik szülőnek az erőszakos, önkényeskedő, a bírósági határozat kijátszására törekvő magatartását meggátolják. Ha valamelyik szülő a gyermeket egyoldalú elhatározással, önkényesen viszi el a gyermeket jogszerűen magánál tartó szülőtől, megfelelő rendelkezéssel (pl. ideiglenes intézkedéssel) olyan helyzetet kell teremteni, hogy a jogszerűen eljáró szülő érvényt szerezhessen jogainak.

1952. évi III. törvény 3.§: (1) A bíróságnak az a feladata, hogy a jelen törvény céljának (1. §) megfelelően az anyagi igazság kiderítésére törekedjék. A bíróság evégett hivatalból gondoskodik arról, hogy a felek a perben jogaikat helyesen gyakorolják és perbeli kötelességeiknek eleget tegyenek. A bíróság köteles a feleket a szükséges tájékoztatással ellátni és őket jogaikra, illetőleg kötelességeikre figyelmeztetni. (2) A bíróság hivatalból gondoskodik a pereknek alapos és egyben gyors tárgyalásáról.

1991. évi LXIV. törvény 3. tc. 1. pont: 1. A szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban.

2. Az Egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy a gyermek számára, figyelembe véve szülei, gyámjai és az érte törvényesen felelős más személyek jogait és kötelességeit, biztosítják a jólétéhez szükséges védelmet és gondozást, e célból meghozzák a szükséges törvényhozási és közigazgatási intézkedéseket.

3. Az Egyezményben részes államok gondoskodnak arról, hogy a gyermekkel foglalkozó és védelmét biztosító intézmények, hivatalok és létesítmények működése megfeleljen az illetékes hatóságok által megállapított szabályoknak, különösen a biztonság és az egészség területén, valamint ezek személyzeti létszámával és szakértelmével, továbbá a megfelelő ellenőrzés meglétével kapcsolatban.

1952. évi III. törvény 156. §: (1) Ha tartásdíj, járadék, vagy más hasonló célú időszakos szolgáltatás iránti perben az alperes fizetési kötelezettsége a per adatai szerint valószínűnek mutatkozik, az alperest a felperes kérelmére ideiglenes intézkedéssel kötelezni lehet az előreláthatóan megítélhető tartásdíj, illetőleg járadék vagy más szolgáltatás megfizetésére. (2) Birtokháborítás megszüntetése iránti perben a bíróság a felperes kérelmére a további háborítást ideiglenes intézkedéssel eltilthatja. (3) Egyéb perekben a bíróság a szükségesnek mutatkozó ideiglenes intézkedéseket az azokra vonatkozó külön jogszabályok rendelkezései szerint teszi meg. (4) A jelen § alapján hozott határozat ellen külön fellebbezésnek van helye. A határozat előzetes végrehajthatóságára a 231-232. §-ok megfelelően irányadók.

1952. évi III. törvény 287.§: A bíróság házassági perben a tárgyalás elhalasztása esetén a szükséghez képest ideiglenesen határoz a kiskorú gyermekek elhelyezése és tartása, valamint az arra rászoruló házastárs tartása, úgyszintén a személyes használati tárgyaknak a különélő házastársak részére való kiadása felől.

1952. évi III. törvény 72/A.§ (4) bekezdés: Ha a gyermek elhelyezése érdekében azonnali intézkedésre van szükség, a bíróság soron kívül, ideiglenes intézkedéssel határoz.

2013. évi V. törvény 4:165.§ (1) bekezdés: A különélő szülők a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket egymás között megoszthatják, és megállapodhatnak abban is, hogy a szülői felügyeletet az egyikük gyakorolja. A szülők erre irányuló megállapodására utal, ha a gyermek hosszabb ideje háborítatlanul egyikük háztartásában nevelkedik.

2013. évi V. törvény 4:165.§ (2) bekezdés: A házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti perben a szülők közös kérelmére a bíróság - a gyermek érdekét mérlegelve - a szülők közös szülői felügyeletre és ezzel összefüggésben a gyermek lakóhelyére vagy a szülői felügyelet (1) bekezdés szerinti rendezésére vonatkozó egyezségét jóváhagyja, vagy arról ítélettel határoz.

[1] Dr. Pál Szilvia: "Az otthontalanság otthona" - szófelhők a váltott gyermekelhelyezésről és a kapcsolattartásról, Családi Jog, XII. évf. 1. szám 2014. Március, 14. oldal

[2] A cikkben hivatkozott jogszabályok, rendelkezések