Ferenc pápa Laudato Si kezdetű enciklikájának bemutatása és értelmezése

A téma aktualitása

Az emberiség az utóbbi kétszáz évében elképesztő technikai fejlődést produkált, a hétköznapi élet hihetetlenül kényelmes és könnyű lett, s a kényelmi árucikkek előállítása sem igényel már akkora fizikai erőfeszítést, mint mondjuk a felvilágosodás korában. Természetesen nyilvánvaló, hogy a lehető legkönnyebb életre törekszünk, ezt tisztán lehet látni az emberiség technikai fejlődésének történetén, viszont az utóbbi időben igényünk olyan magasra hágott, hogy észre sem vettük otthonunk, a Föld vészjósló sebzettségét.

Az utóbbi évtizedekben egyre-másra születtek a nemzetközi megegyezések és ígéretek azt illetően, hogy megóvjuk planétánkat, de mintha mégsem tudnánk megtenni az első nagyobb lépéseket. Azonban az erőfeszítéseink nem teljesértékűek akkor, ha csupán a természetet igyekeznénk megóvni - a békében egymás mellett élés ugyanilyen fontos, a kölcsönös tisztelet a másik iránt ugyanennyire sarkalatos kérdés, hiszen Isten az emberiséget egy közösségnek teremtette, nem különálló csoportoknak.

Törekednünk kell arra, hogy a megfelelő életkörülmények kialakítása ne csak azt jelentse, hogy kevesebb szennyező anyagot juttatunk a levegőbe, hogy pótoljuk a kivágott esőerdőket és fákat ültetünk, hogy megújuló energiát használunk, hanem azt is jelentenie kell, hogy a megfelelő életkörülmények között egymással békességben és szeretetben éljünk.

Képesek vagyunk erre, tudunk változni és változtatni, ehhez azonban elengedhetetlen szükség van az olyan iránymutató megnyilatkozásokra, mint amelyet Ferenc pápa adott a nagyvilágnak. Krisztus földi helytartójaként kötelessége felemelnie szavát az ökológiai válság ellen, s az emberiség mellett.

Az enciklika értelmezése

Az enciklika elején Szent XXIII. János pápát idézve Ferenc pápa is az egész emberiséghez kíván szólni, globális párbeszédet kíván kezdeményezni környezetünket, a teremtett világot illetően. Szoros kapcsolatot lát az ember és Föld között, hiszen mi mindannyian ebből a Földből élünk, ennek a bolygónak a levegőjét szívjuk, vagyis egyfajta szimbiózist feltételez, s ezt a Földet a legszegényebb és legsanyargatottabb szegények közé sorolja.

Az enciklika Szent Ferenc fohászából kölcsönzi címét: "Laudato si', mi' Signore", "Áldott légy, Uram!", ami a Teremtmények énekében (Cantico delle creature) emlékeztet rá, hogy a föld, közös otthonunk, "egyben nővérünk is, akivel osztozunk a létben, olyan, mint egy szép anya, aki karjai közé zár minket" (1.). Mi magunk is "földből vagyunk" (vö. Ter 2,7). Maga a testünk is a bolygó elemeiből épül fel, levegője adja lélegzetünket, vize éltet és felüdít".

Első fejezet

A fejezet legelején szó esik a fejlődésről és az életritmus gyorsulásáról - mindezek jó dolgok az életünkben, de úgy vélem Ferenc pápa helyesen állapítja meg, hogy ez egyben probléma is, mert miközben az életminőségünk javulására törekszünk, addig a környezetünk rombolásával pontosan az életminőségünk romlását idézzük elő.

Az egyik legáltalánosabb probléma a környezetszennyezés, legyen szó a levegő, a vizek illetve a talaj szennyezéséről. Isten a Földet használatra adta az embernek, de ez a használat nem arról szól, hogy kizsákmányoljuk a végletekig, éppen ellenkezőleg - felelősen kell gondoskodnunk élőhelyünkről, annak egészségi állapotáról, mivel Isten elvárja tőlünk ezt. A környezetszennyezés nem csupán arról szól, hogy a szemetet eldobáljuk vagy káros anyagokat bocsájtunk a levegőbe, az ezek által okozott kár és a végbemenő folyamatok sokkal pusztítóbbak, gondoljunk itt az éghajlat drasztikus változására. Sokszor csak akkor hoz az ember korlátozó intézkedéseket, amikor már a természet visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedett.

Az éghajlatváltozás egy ördögi kört hoz létre, s ez manapság a fejlődő országoknak okoz súlyosabb problémát, mert a csapások sújtotta területeken egyre több szegény él.

Az ivóvíz kérdése, illetve annak tisztaságának problémája elsődleges fontosságú, hiszen elengedhetetlen az emberi élet számára. Az édesvíz igény mára megnövekedett, azonban a hozzá való jog egyetemes és alapvető emberi jog, amennyiben valaki(k) nem jut(nak) hozzá rendszeresen és megfelelő mennyiségben, úgy azokat az élethez való elidegeníthetetlen jogukban korlátozzák.

Ferenc pápa fontosnak tartja hangsúlyozni a biológiai fajok sokféleségének szükségességét, illetve felszólít a különböző állatfajok kihalásának veszélyeire, amelyek ökológiai katasztrófához vezethetnek. Az ember felelősségét nem hallgatja el, hiszen elismeri, hogy miattunk emberek miatt már "több ezer faj nem tudja létével dicsőíteni Istent". Való igaz, hogy ehhez nekünk nincs jogunk, nem dönthetjük el, hogy a Földön mely élőlény élhet és melyik nem, hiszen ezt a bolygót nem csak mi kaptuk lakhelyül, hanem a teljes élővilág, mindaz, amelyet Isten teremtett. Nem bírálhatjuk felül az Úr akaratát.

Miközben arra törekszünk, hogy az élelmiszernövényeink minél ellenállóbbak legyenek a természetes kártevőikkel szemben, hogy minél kevesebb gondozással több és több élelmiszert tudjunk előállítani, aközben nem vesszük észre, hogy az ennek érdekében alkalmazott vegyszerezési eljárások mennyi madár- és rovarfajt pusztítanak el, vagy kényszerítenek természetes lakóhelyük elhagyására. Fontos és igaz megállapítás, hogy "az önző hanyagság által okozott károk ára lényegesebben magasabb, mint az elérhető gazdasági haszon".

Sajnos nem szeretjük észrevenni azt a sarkalatos problémát, hogy gazdasági fejlődésünk, illetve a kényelmünk mekkora árat követel, még akkor sem, amikor az saját lakóhelyünkön jelenik meg. Utcáink és városaink tele vannak szeméttel, a hulladékfeldolgozók, amelyek azt feldolgozni hivatottak, szintén szennyezik közben a természetünket és a környezetünket. Nem gondolunk bele, hogy az Isten által teremtett világ ellen vétkezünk már akkor is, amikor egy kis csokipapírt eldobunk az utcán, pláne, ha ezt egy parkban vagy zöldterületen tesszük. Mert ha minden ember csak egy csokipapírt dobna el, megtelne vele a fél szárazföld.

Ferenc pápa tudatában van annak, hogy ezekkel a problémákkal szemben nagy különbözőségek állnak fenn, ugyanakkor mélyen érinti a "reagálások gyengesége" annyi személy és népesség drámáival szemben. Annak ellenére, hogy nem hiányoznak a pozitív példák, a pápa felhívja a figyelmet "egy bizonyos ellankadásra és könnyelmű felelőtlenségre".

Második fejezet

Az előző fejezetben ábrázolt problematikák elemzésére Ferenc pápa újraolvassa a Biblia elbeszéléseit, a zsidó-keresztény hagyomány alapján nyújt összetett áttekintést és kifejti, hogy az embernek "szerfölött nagy felelőssége" van a teremtett világgal szemben, amely jelenti a minden teremtmény közötti bensőséges kapcsolatot; valamint kifejti azt a tényt, hogy "a környezet közjó, az egész emberiség öröksége és mindenki felelőssége".

A Teremtés könyvében minden egyes teremtési aktus után olvashatjuk, hogy jó mindaz, amit Isten teremtett. Ez már eleve meghatározza a világ és környezetünk minőségét. Habár az elbeszélés szimbolikus, mégis tisztán kivehető az az üzenet, amelyet közvetít - Isten az embert szeretetből teremtette, és arra hívta meg, hogy teljes békében és nyugalomban éljen ebben a világban, amelyet ajándékba kaptunk.

Az a felszólítás, amely a Ter 1,28-ban olvasható, vagyis, hogy "uralkodjon" az ember a természet fölött, még nem jelenti azt, hogy sanyargatni és kizsákmányolni kell azt, hanem épp ellenkezőleg, felelősséggel kell gyakorolni ezt az "uralmat".

Nem vagyunk felsőbbrendűek, a többi teremtmény is Istent dicsőíti saját maga létével.

A "művelni" jelentése megmunkálni, dolgozni rajta, megvédeni, amely Ferenc pápa szerint egy felelős viszonyt jelent az ember és a természet között.

A fejezet a keresztény kinyilatkoztatás központi tanításával zárul: "a földi Jézus, a világgal való annyira konkrét és szeretetteljes kapcsolatával, feltámadt és dicsőséges, jelen van az egész teremtett világban egyetemes uralmával".

Harmadik fejezet

Ebben a fejezetben a pápa az ember felelősségére hívja fel a figyelmet. El kell ismernünk, hogy a pusztítást mi okoztuk, a saját kényelmünk és fejlődés iránti vágyunk az, ami rombolja élőhelyünket.

A technológia a saját javunkat szolgálja, de csak abban az esetben, ha azzal nem ártunk másnak. Az atomenergia például hasznos is tud lenni, de egyben a legveszélyesebb tömegpusztító fegyver is. Mondhatjuk, hogy a kreativitás az Isten által adományozott elme terméke, de sokat veszít fényéből és értékéből, amikor morálisan kifogásolható cselekmények és alkotások születnek belőle.

Úgy véli, hogy az ember felelősségbéli növekedése nem kísérte a technikai fejlődést, ezért az ember nem veszi észre, hogy mekkora kihívásokat jelent a fejlődés, továbbá hajlamosak vagyunk rosszul használni a kezünkben lévő hatalmat. A technológiai forradalommal teljesen megváltozik az emberek életstílusa, és pont az válik kultúraellenessé a mai felfogásban, aki igyekszik függetleníteni magát a technikai vívmányoktól, legyen az anyagi vagy virtuális természetű (gondolok itt arra, hogy például a mai fiatalság szemében kevésbé létező személy az, akinek nincs közösségi oldalon profilja mondjuk a Facebookon).

Pedig képesek vagyunk korlátozni a technika térhódítását, vannak sikeres próbálkozások annak érdekében, hogy élhetőbb környezetet teremtsünk magunk körül, még ha ezek gyakran csak a szűkebb élőhelyünkre vonatkoznak is.

Ennek a fejezetnek a harmadik pontjában Ferenc pontosan arról szól, amely manapság a problémák gyökerének tudható be - az antropocentrizmusról van szó. A mai ember sokszor félreérti helyzetét és küldetését a világban, hiszen számtalanszor csupán a saját önös érdekei vezérlik tetteit.

A fejezet egyik sarokpontja a 131. bekezdéstől figyelhető meg - a génmódosításról beszél Ferenc pápa, illetve ennek hatásairól, morális hozadékairól. Az ember a tudomány fejlődése folytán képes "belenyúlni" az élő szervezetekbe is már a legösszetettebb szinten, gondolok itt a DNS illetve a gének manipulációjára. Bizonyos gazdasági szempontokból lehet, hogy szükséges az alapvető élelmiszernövények ellenállóbbá tétele, s ezen okból megváltoztatni a sejtszerkezetet, azonban - magunkat ismerve - itt nem szoktunk megállni.

Nyilvánvalóan ki lehet használnunk az anyagi valóságokban rejlő lehetőségeket mindaddig, amíg ez magát az embert nem érinti (pl. klónozás). A teremtés kizárólag Isten osztályrésze, s az ember szüntelen törekvése a nagyobb felé olyan területekre sodorhat minket, amelyeket nem szabad úgymond megművelnünk, tehát az embernek nem szabad teremtőként viselkednie, a Teremtővel egy szintre helyeznie magát.

A természetbe való beavatkozást nem szolgálhatja a hiú emberi büszkeség, csupán arra használhatjuk fel megszerzett tudásunk, hogy magát a természetet óvjuk, mivel a természet egészsége biztosítja az emberiség biztonságos létét ezen a bolygón. Jól fogalmazza meg a pápa, hogy a technika túlzott alkalmazása rejti magában a kockázatot.

A génmódosított növényekkel kapcsolatban azt a metodikát kellene alkalmazni, hogy az ellenállóbb növényfajták ne csak egy szűk kör kezébe kerüljenek, ne csupán a nagyvállalatok és a jelentős tőkével rendelkező termelők tulajdonai lehessenek, hanem azt a kisgazdálkodók is fel tudják használni, azok, akiknek egyetlen bevételi vagy megélhetési forrásuk sokszor egy-egy pici földdarab, mivel ezek a leggyengébb emberek válnak leghamarabb a kiszolgáltatott helyzetben lévő munkássá.

Negyedik fejezet

Ez a rész az Enciklika középpontja, melyben a Szentatya egy széleskörű perspektívát tár elénk. Átfogó ökológiának nevezi, mivel meggyőződése, hogy minden összefügg mindennel, ezáltal napjaink problémái szükségessé teszik azt a látásmódot, amely ennek a modernkori világválságnak minden elemét figyelembe veszi.

Az élet minden területén megfigyelhető a részek közötti kapcsolat, legyen az a tér és az idő roppant méretű kapcsolata, vagy a szubatomi részecskék közötti parányi relációk. Ugyanígy szorosan összefügg a természet, a "környezet" és mindaz, ami abban létezik, ami felépült - a flóra és fauna, továbbá az emberi társadalom. Ha csak egy valami is kiesik ebből a törékeny kapcsolatból, már akkor is felborul az egyensúly.

A megfogható dolgok kapcsolatán túl Ferenc pápa figyelmet szentel a megfoghatatlan dolgok kapcsolatának is, a kulturális ökológia fontosságát hangsúlyozza.

Az átfogó ökológia a mindennapi életet is érinti, amelyre az Enciklika sajátos figyelmet szán, különösen a városi környezetben. Az emberi lény nagy alkalmazkodási képességgel rendelkezik és "csodálatra méltó személyeknek és csoportoknak a kreativitása és nagylelkűsége, amellyel képesek arra, hogy leküzdjék a környezeti korlátokat, megtanulva, hogyan irányítsák létüket a rendezetlenség és az instabilitás között". Ennek ellenére egy hiteles fejlődés feltételez egy átfogó, mindenre kiterjedő javulást az emberi életben.

Ötödik fejezet

Ebben a fejezetben a Szentatya azt a problémakört tárgyalja, hogy mit lehet és mit kell tennünk. Úgy véli, hogy nem elég csak megállapítani a válság mibenlétét, hanem széleskörű párbeszédet kell folytatni róla és a megfelelő konszenzus létrejötte esetén a tettek mezejére kell lépni, cselekednünk kell, míg nem késő.

A párbeszédnek a legmagasabb helyeken kell indulni, mint például a nemzetközi politika színterei, hogy határozott iránymutatással szolgáljanak majdan a nemzeti és helyi politikai fórumokon. Bár tudjuk, hogy a politika világa egy roppant összetett világ, de a magasabb cél érdeke megkívánja az együttműködést, s ez a magasabb cél nem más, mint az emberiség és a természet túlélése. Mind a politikai, mind a társadalmi, mind a végrehajtói mechanizmusokban szükséges a konstruktív kapcsolat, legyen szó egy országos projektről, vagy akár csak egy helyi vállalkozásról.

A fejezet végén három bekezdésben hangsúlyozza a tudomány és a vallás párbeszédének szükségességét - valóban, már túljutottunk azon a korszakon, amikor a vallás az ellenséget látta a tudományos haladásban. Mára már semmi okunk nem maradt, hogy szembeállítsuk ezt a két világképet, sőt, egyre békésebben megférnek egymás mellett.

Hatodik fejezet

Az utolsó rész az emberiség felelősségét és feladatát hivatott demonstrálni. Életstílusunkat meg kell változtatnunk, hogy megóvjuk környezetünket, azonban ez nem működik egyik pillanatról a másikra. A nevelés fontossága elengedhetetlen, az utánunk következő generációknak már kisgyermek korukban meg kell ismerkedniük a felelős életvitellel és minden lehetőséget meg kell ragadni ahhoz, hogy a felelősségteljes életvitel lényükbe ivódjon, hogy természetes legyen számukra a természet megóvása és a békés egymás mellett élés.

Ki kell használni a technikai vívmányok adta lehetőségeket, hogy ez a fajta nevelés a legnagyobb területen el tudja hinteni magvait. Egyfajta megtérést vetít előre a Szentatya, "ökológiai megtérést", és ez egyaránt vonatkozik keresztényre és nem keresztényre is.

A szentek elkísérnek bennünket ezen az úton. A többször is idézett Szent Ferenc "kiváltképpen példája az örömmel megélt, gyengékre irányuló gondoskodásnak és egy átfogó ökológiának", példaképe annak, hogy mennyire elválaszthatatlanok egymástól a természet iránti aggodalom, a szegényekkel szembeni igazságosság, a társadalmi elkötelezettség és a belső béke".

Befejezés

Ferenc pápa enciklikája nagyon fontos nyilatkozat, amelyet a világ minden pontján elérhetővé és ismertté kell(ene) tenni, hiszen olyan problémákra hívja fel a figyelmünket, amelyek vallási hovatartozástól függetlenül mindenki érintenek - a globális felmelegedés vagy a hurrikánok, továbbá az élelmiszerhiány vagy a levegő szennyezettsége egyaránt pusztítja a keresztényt, a muszlimot vagy más vallások híveit, ahogyan az ateistákat is. Ez a megnyilatkozás mindenkihez szól kivétel nélkül, mert Földünk egészsége mindannyiunk közös ügye és felelőssége!