Az Izajás 10,20-23 fejezetek egzegézise

Bevezetés

A leghosszabb prófétai könyv mondandója hátterében a zsidóság korai történetének egy nehéz és kilátástalansággal teli időszaka áll, s az események hatására Izajás könyvében komoly teológiai állásfoglalással találja szembe magát az olvasó. A templomi látomás hatására Izajás próféta Jahve nagyságát és szentségét hirdeti, mely az egész világot érinti, s teológiai mondanivalójának egyik legfontosabb része az úgynevezett maradék, amely Isten kegyelméből megmenekül a hit által. A fogalom máshol is előfordul az Ószövetségben, a meghatározott szöveg elemzése kapcsán erre is ki fogok térni.

Történelmi helyzet

Izajás próféta az i.e. VIII. században élt, tevékenysége alatt három király uralkodott Júdában - Jotam (740-736), Acház (736-716) és Hiszkija (716-687).[1] A kor nagyhatalma, Asszíria belső strukturáltsága komoly változásokon esett át III. Tiglatpilezer (745-727) regnálás idején, mely változásokat később nagyszabású hódító politika követett nyugati irányban, s ez komoly fenyegetést jelentett Izraelre és Júdára.

Ez utóbbi ország ugyan nem lett elpusztítva, azonban szabadságát illetően komoly korlátokkal rendelkezett, az asszírok vazallusává vált (2Kir 16,7). Acház fia, Hiszkija már előkészületeket tett a függetlenségre (2Kir 18,7), és bár Izajás ellenezte (Iz 20,1-6), mégis csatlakozott Egyiptomhoz az asszírok ellen, de II. Szargon 711-ben leverte a lázadást. Hiszkija később, Szancherib uralkodása alatt is megkísérelte megszabadítani országát a vazallusi állapotból, ám Izajás próféta ekkor is nyugalomra intett, amelyet ekkor sem fogadtak meg, s ennek a következménye is vereség lett. Ezek után kardinális kérdéssé vált a nemzeti függetlenségért folytatott - reménytelen - harc folytatása illetve a hűbéri viszony elfogadásával járó megalázott fennmaradás dilemmája.[2]

Az Iz 10,20-23 szakasz pontosan ennek a dilemmának a feloldását hivatott demonstrálni, vagyis az Úrhoz való feltétlen hűség lesz az, amely megszabadítja a népet az elnyomás alól, azonban nem a teljes nép fog felszabadulni, hanem csak egy maradéka.

A vizsgált szakasz szövegkörnyezete és szerkezete

"20Azon a napon Izrael maradéka és Jákob házának menekültjei többé nem arra támaszkodnak, aki veri őket, hanem hűségesen az Úrra támaszkodnak, Izrael Szentjére.

21A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez.

22Izrael, ha annyi volna is a néped, mint a tenger partján a fövény, csak a maradék tér meg belőle. Már elhatároztatott a pusztulás, és az igazságos ítélet elsöpör, mint az áradat.

23Igen, a pusztulást, amit elhatározott, végbeviszi a Seregek Ura az egész földön. "

(Szent István Társulat fordítása)

Izajás könyvét általában három különböző részre szokták osztani, a Proto-Izajásként ismert szövegek (Iz 1-39) a babiloni fogság előtt, a Deutero-Izajásként ismert szövegek (Iz 40-55) a babiloni fogság alatt és a Trito-Izajásként ismert szövegek (Iz 56-66) a fogság után keletkeztek. Proto-Izajás további három nagyobb gyűjteményre osztható fel (Iz,1-12; 13-23; 28-32), az általunk vizsgált szövegrész az izajási eredetű[3], 1-12 versekből álló egységben található, mely többségében fenyegető prófétai mondásokat, illetve három jelentős messiási szöveget tartalmaz (Iz 7,10-17; 9,1-6; 11,1-9). A szövegek izajási eredetével kapcsolatban hasonló álláspontot képvisel Joseph Jensen és William H. Irwin, véleményük szerint ez a különálló kiegészítés eredeti izajási szavakra alapoz.[4]

A maradékról szóló jövendölés egy különálló szerkezeti egység (Iz 10,5-34) központi tengelye[5], ezt megelőzően és ezt követően is Asszíria bukása áll a prófécia középpontjában, a 10,20-23 versek fordulópontja pedig a "maradék megtér" felkiáltás. Az Úr az idegen nemzeteket is felhasználja alkalomadtán, hogy választott népét megbüntesse és a helyes útra térítse. Ebben a könyvben Asszíria az eszköz, amely hódító politikája révén állítja választáskényszerbe a zsidó népet, habár a vizsgált szakaszban nincs egyértelműen kimondva, hogy Asszíria az, amely "veri" Jákob házát, bár ebben az esetben a hangsúly Izrael maradékára tevődik, a kulcsfontosságú szerepet a történetben ők töltik be. Izajás igehirdetésében a kritika mellett az ígéret is fontos szerepet játszik - Isten ítélete bekövetkezik ugyan, de "a maradék megtér", ez az ígéret a messiási jövendölésekhez vezet.[6]

"Azon a napon Izrael maradéka és Jákob házának menekültjei többé nem arra támaszkodnak, aki veri őket, hanem hűségesen az Úrra támaszkodnak, Izrael Szentjére"

A 20-21. versek "maradék" kifejezése nem utal annak szentségére és megváltottságára,[7] az itt szereplő שְׁאָר (šə'ár) jelentése különbözik például a 4,3-ban bemutatott maradéktól ("Aki Sionból megmenekül שָׁאַר (šá'ar) és Jeruzsálemből életben marad יָתַר (jáṯar): azt mind szentnek קָדֹשׁ קָדוֹשׁ (qáḏóš qáḏôš) hívják majd, és följegyzik Jeruzsálemben az élők közé"). Ettől függetlenül a 20-21-ben szereplő maradék el fogja utasítani a hamis biztonságot nyújtó hatalmakat és egyedül Jahvéban bízva megmenekül és megszentelődik majd.

A huszadik vers az eljövendő megtérést beszéli el nekünk, nem csak az északi királyságra korlátozódik a próféta beszéde, az Izrael megszólítás mind a tizenkét törzsre vonatkozik, ez jól látható Jákób nevének ismétléséből is, tehát a maradék a választott nép teljességéből menekül meg[8], ahogyan ezt a 22-ik vers is elmondja.

"A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez."

A 21-ik vers ismételten megerősíti az előző versben elhangzottakat, mely szerint Izrael népének egy kis része fog csak igazán megtérni szívében és visszatalálni az Úrhoz. Ők lesznek azok, akik nem hatalmasnak tűnő földi birodalmaknak vetik alá magukat, hanem az igazán erős Istenbe vetett hit és bizalom lesz menekülésük záloga, s ez visszatérő elem mind az Ószövetségben (Joel 3,5) és az Újszövetségben (Róm 11,5) is.

A 21a szakasz szoros kapcsolatban áll az Iz 7,3-mal ("De az Úr azt mondta Izajásnak: "Menj el Acházhoz fiaddal, Seár-Jasubbal együtt")[9] - Izajás fiának neve itt is szimbolikus jelentéssel bír, mint az Iz 8,1 ("Rabolj gyorsan, prédálj hamar!") részben olvasható másik fiának neve. A héber eredeti שְׁאָרטיָשׁוּב (šə'árṭjášúḇ), vagyis a "maradék vissza fog térni" jelentése előrevetíti a jövőt és eszkatológikus távlatokat nyit meg. Az "erős" jelzővel nyomatékosítja a szerző Jahve - és az eljövendő igazságos uralkodó - hatalmát és nagyságát, akaratának elsőségét a népek és idegen hatalmak felett.

A 21b szakaszban szereplő "erős (גִּבֹּר גִּבּוֹר gibbór gibbôr) Isten ( אֵל 'él)" kifejezések megegyeznek a 9,5-ben szereplő Messiás-jövendöléssel[10] ["Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme." à erős (גִּבֹּר גִּבּוֹר gibbór gibbôr) Isten ( אֵל 'él)]. A jövendölés finoman előrevetíti Izrael és Júda újraegyesülését, s ezt az országot majd egy ideális uralkodó fogja vezetni, aki Dávid házából származik majd.[11]

"Izrael, ha annyi volna is a néped, mint a tenger partján a fövény, csak a maradék tér meg belőle. Már elhatároztatott a pusztulás, és az igazságos ítélet elsöpör, mint az áradat."

A huszonkettedik vers az előző mintegy magyarázata, Isten eljövendő tervének súlyát és Izraelre nézve egyetemességét hangsúlyozza ("Izrael, ha annyi volna is a néped, mint a tenger partján a fövény"), vagyis a választott népre szabott csapás független annak nagyságától, hiszen csak azok menekülnek meg, akik hisznek. A "mint a tenger partján a fövény" hasonlat utal az Úr Ábrahámnak tett ígéretére ("Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövényét, utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját" Ter 22,17) - Ábrahám is a hit által igazult meg és lett kedves Jahve szemében, utódainak is csak az a csoportja fog megmaradni, amelynek hite az Úrban van.[12]

Ennek a versnek a második szakaszában egy fontos kijelentést olvashatunk, melyben a צְדָקָה (cəḏáqáh) - igazságosság, igaz ítélet kifejezés minden kétséget kizáróan demonstrálja az Úr ítéletének jogosságát. A "tengerparti fövény" és az "áradat" szimbolikus kifejezések, lényegük, hogy a prófécia hallgatósága számára hangsúlyozza Jahve ítélete nagyságának voltát.

A 23. vers az Úr eltökéltségéről tesz tanúbizonyságot, vagyis Jahve mindenképpen végrehajtja tervét nem csak egy szűkebb területen, hanem az egész földön, de a héber קֶרֶב (qereḇ) kifejezés több jelentéssel is bír (belseje, közepe valaminek; valaminek a sora, folyamata;). A Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája kivételével ("Mert elhatározta az Úr, a Seregek URa, hogy elpusztítja az egész országot.") a másik három magyar fordítás (SzIT, Káldi, Károli) a "földön" kifejezéssel fordítja. Ezekből a versekből arra gondolhatnánk, hogy az Úr haragja akkora, mint Noé idejében és ismét el akarja törölni az emberiséget a Földről úgy, hogy csak egy kis csoport maradjon, mivel a Ter 6,13-ban szereplő אֶרֶץ ('erec), vagyis "Föld, ország, birodalom" kifejezés[13] mindkét szövegváltozat fordításához közel áll. Ezáltal (is) párhuzamot vonhatunk Noé és Izajás kora között, amint azt később látni fogjuk. Jól láthatjuk a gyakori kihangsúlyozását annak a jövőbeli eseménynek, amely kizárólag a nép egy kis részét érint függetlenül attól, hogy a zsidó nép mekkora tömeget jelent éppen és ez az embertömeg nem menekülhet már meg, hiszen Jahve elhatározta a hűtlenek és meg nem tértek pusztulását.

A vizsgált szakasz első versszakában elhangzott prófécia alátámasztására a 10,24-27 szolgál, ebben arról biztosítja a népet, hogy azok megtérése esetén Jahve megszabadítja őket az elnyomás alól ugyanúgy, ahogyan azelőtt is tette például Egyiptomban (Kiv 12,37).

A "maradék" kifejezés további előfordulásai és teológiai jelentősége

Habár Noé esetében (Ter 6,13) maga a kifejezés, hogy "maradék" nem lelhető fel, mégis bizonyos előképként tekinthetünk a pátriárka történetére illetve kiválasztására, mivel az akkori emberiség teljességében romlott volt, kivéve Noét, s Jahve ítélete alól megmenekült. Ő és családja voltak azok, kiket az Úr igaznak ismert, akik Isten színe előtt jártak, ezért hitükből adódóan részesültek kegyelemben és mintegy maradékra asszociálhatunk.

A héber שְׁאָר (šə'ár) - "maradék" kifejezés illetve ennek rokon megfelelői több helyen is megtalálhatók az Ószövetség könyvei között, jelentésük szövegkörnyezettől függően az elpusztított, megölt állatok (Kiv 8,5-7), emberek vagy népek (Józs 23,4) megmaradt részét jelöli. A prófétai irodalomban gyakran előforduló "maradék" megnevezéseket három különböző csoportra oszthatjuk - beszélhetünk történelmi (Ám 5,15; Iz 37,4; Ez 9,8), eszkatológikus (Iz 4,4; Mik 5,6) és hívő maradékról (Róm 11,5)[14].

A történelmi maradék túlél egy meghatározott szerencsétlenséget, az eszkatológikus maradék elnyeri az üdvösséget és a népen belül kiemelkedő vallási elit, az ígéretek letéteményese és örököse a hívő maradék.[15]

Továbbá a száműzetésből visszamaradtak az Oz 2,23 és az Ez 34,25 alapján lehetnek az ígéret birtokosai, s őket a Zsolt 73,1 szerzője tiszta szívűekként azonosítja Izraellel.

Az első írópróféta, Ámós kijelentéséből (5,15) adódik a kérdés, hogy vajon Isten ígéreteinek az egész zsidó nép a birtokosa lesz-e, avagy annak csak egy bizonyos része. A "Talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene József maradékának" szakaszban található שְׁאֵרִית (šə'éríṯ) héber kifejezés jelentése maradék, megmaradtak, túlélők, amelyhez kapcsolódik a 9,8-ban olvasható kijelentése Jahvénak, mely szerint Jákób háza nem fog teljesen elpusztulni, az igazak megmaradnak.

A szent maradék tanításának egyik legfontosabb képviselője Izajás, a 4,2-3-ban világosan elénk tárul ["És a föld gyümölcse díszére és dicsőségére lesz azoknak, akik Izraelből megmaradnak" פְּלֵטָה פְּלֵיטָה (pəléṭáh pəlêṭáh)], hogy aki Sionból megmenekül az Istenbe vetett hit és bizalom alapján, azt mind szentnek fogják hívni. Nála nem egyszerűen arról van szó, hogy egy történelmi csapás végén lesz egy kicsinyke túlélő csoport, akinek csupán szerencséje volt, hanem ők Jahve által választtattak ki, mert szilárdan álltak hitükben (7,9) és támaszuk egyedül Isten volt (10,20). Az Iz 14,32 konkrétabbá teszi, hogy kik alkotják a maradék magvát, a szegények (עָנִי (ʿání) héber kifejezés egyaránt jelent alázatos és szerény embereket, vagyis akik ragaszkodnak a vallási hagyományokhoz és örömüket lelik az Úr törvényeiben, közülük kerültek ki a próféta tanítványai is.[16]

Szofóniás ugyanerről a maradékról beszél (3,11-13). A 12-ik versben szereplő "nyomorult" עָנִי (ʿání) és "szegény" דַּל (dal) héber kifejezésekugyanazzal a jelentéssel bírnak, mint az Iz 14,32-ben használt szó, ahogyan a 13-ik versben használt "maradék" שְׁאֵרִית (šə'éríṯ) megegyezik az Ámós 5,15-ben leírttal. Szofóniás prófétánál az Úr ígérete szerint Izrael köreiből eltávolíttatnak a gőgös és hivalkodó emberek, akik az Isten szent hegyén való kérkedésükkel magukra vonták Jahve haragját. Csak az alázatos és szerény, istenfélő maradék - akik az Úr nevében bíznak - lesz, aki zavartalanul élhet, mert ők nem gonoszak és nem hazudnak.

Mikeás prófétánál (4,7) a megtisztított népet jelenti a kifejezés, a "sántát" צָלַע (cálaʿ) teszi az Úr maradékká שְׁאֵרִית (šə'éríṯ), a "gyengéket" (Károlinál "elszélesztettet" הָלָא (hálá')) pedig hatalmas néppé, amely örököse lesz annak az áldásnak, amelyet Ábrahám kapott utódainak Istentől (Ter 12,3).

Jeremiás próféta szembe állítja a deportáltakat azokkal, akik megmenekültek a száműzetéstől és a szent földön maradtak, ez utóbbiak alkotják a "maradékot" (40,11).[17] Azonban a messiási remény örököseinek a deportáltakat tartja, bár nem nevezi őket "maradéknak", viszont a 24,1-10 alapján világossá válik, a két népcsoportot szimbolizáló finom és rossz fügékkel teli kosarak a száműzötteket és az otthon maradottakat jelképezi. A 23,3-ban olvasható az Úr jövendölése, mely szerint "nyájam maradékát (שְׁאֵרִית (šə'éríṯ) magam gyűjtöm össze azokból az országokból, ahová elűztem őket;", ez szorosan kapcsolódik a 24,5 részhez ("Amint jó ez a füge, ugyanolyan jóakarattal törődöm majd Júda száműzötteivel").

Ezékiel különbséget tesz a megpróbáltatások és az eszkatológikus ítélet között,[18] nála ez utóbbi hozható kapcsolatba a "maradékkal", mivel a babiloni fogság után megmaradottakat nem tartja jobbnak azoknál, mint akik meghaltak (6,8-9).[19] Nála az Isten ítélete nem azonos azzal a katasztrófával, amelyet a nép akkor átélt, hanem az eszkatológikus ítéletet a jövőbe helyezi (20,35-38).[20]

Az Újszövetségben Szent Pál fejti ki a "maradék" (λει̑μμα (leimma) témáját, a Róm 11,5 kapcsolódik az Iz 10,21-hez. Pálnál a maradék Isten irgalmából elkerüli az Izraelt sújtó ítéletet, viszont nem végleges ez az állapot, mert a jövőben egész Izrael meg fog menekülni.[21] Bár nála a maradék már az, aki Krisztusban hisz, mindenki megváltásra van rendelve, nem csak Izrael, hanem a pogányok is (11,25-26). Ez a kiválasztott közösség az egyedüli letéteményese az ígéreteknek, a személyek kiválasztásának ingyenessége a kiválasztott népen belül és azon kívül kinyilváníttatott (9,6).[22]

Magának a kifejezésnek és változatainak tartalma teológiai, mivel szervesen kapcsolódik ahhoz az üdvösségváráshoz, amelyet a zsidó nép történetében végig nyomon követhetünk.[23]

Az Ígéret Földjére sem vonulhat be mindenki a zsidók közül, a korábban már említett özönvizet sem élhette túl, csak a kiválasztottak igen szűk csoportja, ahogyan az üdvösségre sem juthat el mindenki, csak az az eleve ismert közösség részesülhet kegyelemben, amelynek szilárd hite van az Úrban (Róm 11,5). Korábban a "maradék" kifejezéshez kapcsolt ítélet és üdvösség az azt hirdető próféta életében vagy legalábbis időben közel hozzá zajlott le, Ezékieltől kezdődően azonban az eszkatológia a távoli jövendőbe tevődik át (Ez 20,35-38). Számos helyen az Ószövetségben politikai jellegű a kifejezés, arra utal, hogy egy népből egy pusztítás vagy háború után csak a maradék hagyatott meg (Józs 13,27; 2Sám 21,2). Ezeken a helyeken inkább magára a pusztításra tevődik a hangsúly, a menekültek csoportja konkrétan nem szerepel.[24]

Az apokrif irodalomban a "maradék" egy csoport, amelyet Isten mentett ki a veszedelemből (4Ezd 9,7; etHén 83,8). A qumráni közösség tanításai szerint ez a kiválasztott csoport magának Istennek a műve, aki következetesen és hűen tartja magát az atyákkal kötött szövetségéhez.[25]

A kiválasztott közösség, amelyet megkímél az ítélet, alkotja a bibliai remény lényeges elemét, bár Izraelben felveti a fennmaradás problémáját és az isteni ígéretek érvényességét is. Ha nem is a teljes nép, de egy része mindig fennmarad, mert az Úrnak gondja van rá és óvja választottjait, akik hitben élnek és kegyelemben, s akik kezdetben a zsidó nép maradéka voltak, de mára Krisztus által mindenki beletartozik a "maradékba", aki hisz Őbenne és hű marad Hozzá.

Felhasznált irodalom

• Szentírás.hu: Bibliafordítások az interneten, www.szentiras.hu (2016. április 30.)
• Brown-Fitzmyer-Murphy (szerk.): Jeromos Bibliakommentár, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2002
• Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése, Szent István Társulat, Budapest, 1986
• Haag, Herbert: Bibliai lexikon, Szent István Társulat, Budapest, 1989
• Ortlund Jr., Raymond C.: Isaiah. Crossway Books, Wheaton, Illinois, 2005
• Karasszon István: Ószövetségi ismeretek, Komárom, 2006
• Webb, Barry: Ézsaiás, Harmat Kiadó, Budapest, 2001
• Dr. Benyik György: A messiási eszme, Katolikus Hittudományi Főiskolai Jegyzetek, Szeged, 1991
• Léon-Dufour, Xavier (szerk.): Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, Budapest, 1986
• Pollák Kaim: Héber-magyar szótár (reprint kiadás). Tillinger Péter, Szentendre, 2006

[1] Rózsa Huba 343.

[2] Rózsa Huba 346

[3] Rózsa Huba, 342.

[4] Jeromos Bibliakommentár, 377.

[5] Webb, Barry 76.

[6] Karasszon, 72.

[7] Jeromos Bibliakommentár, 377.

[8] Webb, 76.

[9] Webb, 77.

[10] Ortlund, 111.

[11] Webb, 72.

[12] Ortlund, 112.

[13] Pollák, 35.

[14] Benyik, 19.

[15] Biblikus Teológiai Szótár, 875.

[16] Benyik, 62.

[17] Biblikus Teológiai Szótár, 875.

[18] Benyik, 18.

[19] Biblikus Teológiai Szótár, 875.

[20] Benyik, 18.

[21] Haag, 1157.

[22] Biblikus Teológiai Szótár, 877.

[23] Haag, 1156.

[24] Haag, 1156.

[25] uo.

© 2022 Worlds Collide. Minden jog fenntartva.