Apokaliptika a filmművészetben

• Általános bevezető

A XX. század elején nem csak kronológiailag, hanem társadalmi - vallási téren is új fények tűntek fel a horizonton. A reformok előfutáraként X. Pius 1903-ban eltörölte a katolikus uralkodók pápaválasztási vétóját. Ez az intézkedés volt az első lépés, hogy az Egyház levesse magáról az idejétmúlt, középkor óta érvényben lévő szokásait, s lassan, de biztosan lépést tartson az egyre rohamosabban fejlődő világgal. A technikai vívmányoknak köszönhetően egyre szélesebb és változatosabb körökben tárhatta a hívek elé a majd' kétezer éves krisztusi tanítást, hol ismeretterjesztő, hol apologetikus szándékkal. A modernizmus előretörése, a francia szekularizáció végrehajtása, a szocializmus és kommunizmus utópisztikus elméletének térhódítása, továbbá az új szekták, kisegyházak megjelenése arra ösztönözte a katolikus egyházat, hogy minél szélesebb körben közelítsen az emberek felé.

A XIX. században[1] egy forradalmian új találmány hódította meg és ejtette ámulatba a nagyközönséget: a mozgókép. A francia Pathé, Lumiére és a Société Gaumont rohamléptekkel haladt előre, hogy technikájukat tökéletesítsék. A némafimet 1922-ben felváltotta a német mérnökök által kifejlesztett hangosfilm. [2] Az Egyesült Államokban a Warner Brothers 1927-es munkájával, az A dzsesszénekes című filmmel vette kezdetét az a nagy horderejű vállalkozás, amely napjainkig uralja a nemzetközi filmipart.[3] A film napjaink egyik legnépszerűbb információs, ismeretterjesztő, szórakoztatási és művészi célú médiuma. A filmművészet a hatodik művészeti ág.[4]

Az alkotó művészetek közül az első, amely a teret és időt egyszerre használja föl: térben és időben egyszerre működik. Lehetőség nyílt arra, hogy bizonyos kérdéseket, témákat egészen új szemszögből vizsgáljunk meg, hogy a mozgóképnek köszönhetően ne csak egy szűk körnek legyen lehetősége informálódni, hanem mindenki tapasztalhasson, szerezhessen ismereteket, vagy meglévő tudását alakítsa, formálja. Az ezredforduló közeledtével tisztán megfigyelhető a vallási témájú filmek számának gyarapodása, melyeket az Egyház hol üdvözölt, hol kárhoztatott. Számos film foglalkozott közeledő aszteroidákkal, invázióra készülő földönkívüliekkel, gyarapodó természeti katasztrófákkal és természetesen a vallások által hirdetett végítélettel. Ezen dolgozatomban az utóbbi jelenséget igyekszem górcső alá venni, megvizsgálva történeti-mitológiai előzményeket, tudományos elemzéseket és néhány filmművészeti víziót.

• Általánosságban a Végidőkről

Az idők végezetének témája szinte minden vallás része. Kell, hogy legyen egy olyan időpont, amikor a Rossz elbukik, az igazak megmenekülnek, s a kárhozottak elnyerik méltó jutalmukat. Roppant komoly filozófiai értekezések születtek a végítélet kapcsán, melyek szerint az emberiség mindenkor és mindenhol a végítélet felé halad.

Az ókori gondolkodók korszakokra osztották a történelmet, s általában a maguk korát mindig a kevésbé jó korszakába helyezték, hogy egyfajta intelemként szolgáljon az emberiség erkölcsi felemelkedésénél. Hasonlóképp az aztékok is öt korszakra osztották a világtörténelmet, s mindegyik végén az emberiség elpusztul vagy átváltozik, mondhatni feltámad és újjászületik. A brahmanizmus négy világkorszakról beszél, melyek mind több ezer éves intervallumban értendőek. A zsidók babilóniai fogsága okozott számukra apokaliptikus víziókat, majd Jézus hirdette Isten országának és az utolsó ítéletnek közeli eljövetelét, mely időpont aktualitását évszázadokon keresztül fenntartották.

Thüringiai Bernát 992-ben bejelentette, hogy a világ még 23 évig fog állni. Az első ezredforduló tájékán általános félelem uralkodott a művelt világban,[5] teológusok és csillagászok igyekeztek mindenféle jelből megjósolni a közelgő világvégét. Csillag-együttállások szolgáltak intő jelül: 1186-ban minden, akkor ismert bolygó a Mérleg csillagképben volt együttállásban, amelyet félve szemléltek; majd később, 1524-ben a Jupiter, Szaturnusz és a Mars Halak jegyében való együttállása okozott kisebb riadalmat; 1584-ben a Jupiter és a Szaturnusz együttállása figyelmeztetett a közeli ítéletre.

Napjaink egyik legjelentősebb apokaliptikus műve az Újszövetségben található Jelenések könyve. A keltezésre vonatkozóan a Kr. u. 68 (korai) és a Kr.u. 96-os (kései) dátum ismeretes. A kései dátum kizárólag Iraeneus forrására hivatkozik és állítja, hogy a Titus Flavius Domitianus római császár által száműzött János apostol Patmosz szigetén látott látomásait jegyezte le Jelenések címen Kr. u. az I. században. Azt állítja, hogy az általa megörökített élményekben akkor részesült, amidőn Patmosz szigetén tartózkodott, és lélekben innét elragadtatva látta a jövőben majd bekövetkező történéseket. A szerző állítólag feljutott a mennybe, és ott látta az Istent királyi széken ülni, továbbá azt, hogy az Isten körül királyi székeken 24 vén foglalt helyet, aki dicsérte a menny urát.

Azt is írja, hogy az Isten jobb kezében látott egy könyvet, amely kívül és belül tele volt írva, s hét pecséttel volt lezárva, s amelyet csak a Dávid családjából származó "Bárány" nyithatott fel. Az első négy pecsét feltörésekor megjelenik az Apokalipszis négy lovasa: az első fehér, a második tűzvörös, a harmadik fekete, a negyedik pedig hullaszínű lovon ült. Az ötödik pecsét felnyitásakor láthatóvá lett azoknak a lelke, "akiket az Isten igéjéért öltek meg". A hatodik pecsét feltörésekor rettenetes természeti katasztrófákra került sor. Majd pedig ezeket követően Izráel minden törzséből a homlokán megpecsételtek 12-12 ezer embert, az Isten szolgáit, hogy e jel révén megmeneküljenek a pusztulástól. A hetedik pecsét megnyitásakor - trombitával a kezében - hét angyal jelent meg, és amidőn megfújták eszközüket. Szörnyű tragédiák érték a világot: tűz és jégeső pusztított a földön; rengeteg teremtmény ment tönkre a tengerben; az égből lehullt csillag megkeserítette sok folyónak és forrásnak a vizét. Nagy csapás érte a Nap, a Hold és a csillagok egyharmadát; szörnyű lények jöttek fel az alvilágból, és rettenetes öldöklést végeztek a földön; négy angyal megölte az emberek egyharmadát. És végül - a hetedik trombitaszó elhangzása után - következtek a legszörnyűbb történések: pusztít a földön az égből alávetett "sárkány", az ördög harcot vív különféle angyalokkal; egy tízszarvú, hétfejű tengeri fenevad keríti uralma alá a földet; később pedig egy kétszarvú fenevad jön elő a mélyből, és hajtja uralma alá a földet.

Első olvasásra a Jelenések könyve nem csak titokzatos, hanem zavaros is. Ha megértjük a szerkezetét, mindjárt világosabb lesz.

A kinyilatkoztatott vallásokon kívül számos más, kisebb-nagyobb vallási szekta illetve kisegyház próbálkozott híveket toborozni a végidők közeliségének hirdetésével, mint a milleriták vagy a Jehova Tanúi.

A XXI. század első évtizedének elején a legnagyobb népszerűségnek egy maja kőnaptár örvendhetett, amely szerint 2012.12.21-én vége mindennek. Persze konkrétumról szó nincs, csak egy periódus végéről s folytatásának hiányáról.

Klímakutatók 2040-re datálják a sarkköri jég teljes elolvadását, mely katasztrofálisan fogja befolyásolni az emberiséget. Newton történetesen 2060-ra jósolta meg az ismert világ végét.

Jól látjuk, hogy az emberi civilizáció ösztönösen kötődik a Véghez, mintha szükségét érezné annak, hogy léte egyszer megsemmisüljön. Korábban, a filmtechnika megjelenése előtt ezek a tanok kizárólag írott formában jelenhettek meg, az olvasó fantáziájára és hitére hagyatkozva terjedtek. A mozgókép azonban teljesen más dimenziót adott a témának: az emberek a saját szemükkel tapasztalhatják, hogy vajon hogyan is ér véget saját létük, történelmük.

• Mozgóképi apokalipszisek

Talán az ezredforduló hatása, talán a humán fantázia fejlődése, de a XX-XXI. század fordulóján egyre-másra megszaporodtak az olyan filmek, amelyek az emberiség végével, annak teljes vagy részleges pusztulásával foglalkoztak.

Kezdeném talán az Ördögűző című, 1973-as filmmel, amely a Sátán evilági megjelenését és aktualitását hivatott bemutatni. A technikai forradalom lendületében élő embert rádöbbenti arra, hogy világa nem csupán az, amit érzékel, hanem ennél sokkal több és komolyabb dimenziókkal rendelkezik, amelyekben folytonos harcot vívunk a Jó mellett a Gonosz ellen.

Az egyik első, apokaliptikus film talán a Mad max volt.[6] A film a legközelebbi jövőben játszódik, az emberi civilizáció hanyatlik, általános az áru- és üzemanyaghiány. A rendet és a törvényt egyre inkább az anarchia és ököljog váltja fel, a városok még működnek, de a vidéki utakon már féktelen motoros bandák garázdálkodnak.

Ez egy eléggé alternatív és sötét jövőképet tár elénk, melyben a nyers erőszak tud csak úrrá lenni a nyers erőszakon.

Az egyik legismertebb film talán a Terminátor című alkotás.[7] Egy ijesztően közeli jövőben a mesterséges intelligenciával rendelkező számítógépek fellázadnak és az emberiség elpusztítására törekednek. Újabb és újabb harci robotokat fejleszt ki a Skynet nevű szuperszámítógép, hogy megnyerhesse a háborút. Vannak köztük emberszerűek, olyanok, mint egy kísérteties krómozott csontváz, kiborgok élő hússal és szövetekkel és óriási lánctalpas tankok is. Az emberiség majdnem elbukik, ám egy John Connor nevű férfi az emberek élére áll, és bátorságával, jó hadvezetésével megfordítja a háború menetét. A gépek vesztésre állnak, de egy utolsó húzással visszaküldenek a múltba, 1984-be egy terminátort, azt remélve, ha az megöli Sarah Connort, John Connor anyját, az megváltoztatja a háború kimenetelét, mivel akkor a vezető nem születik meg. Ám az emberek megtalálják az időgépet és egy önként jelentkezőt szintén elküldenek 1984-be, amikor is hosszú és keserves küzdelem után megmenekül az emberiség.

Arnold Schwarzenegger Ítéletnap című filmje[8] már komolyabb alkotásnak számít, felhasználva az ezredfordulós félelmet és a keresztény vallás ideillő tanításait. Jericho Cane, a kiégett ex zsaru akarata ellenére egy lélegzetelállító macska-egér harc egyik főszereplőjévé válik, ahol a tét az emberiség sorsa. A játszma látszólag egyetlen nőért folyik, aki egy titokzatos ismeretlen (Gabriel Byrne) vágyának tárgya. A férfi nem más, mint maga a sátán, hatalma emberi ésszel felfoghatatlan, célja pedig ugyanolyan egyszerű, mint amennyire végzetes. Hamarosan kiderül alattomos célja: a fiatal és ártatlan Christine-t (Robin Tunney) szemelte ki, hogy az Antikrisztust világra hozza, s a gyermek születésével kezdetét vegye az apokalipszis.

Ez a film már jóval szélesebb köröket szólított meg, sokkal mélyebben érintette az embert, mert az már nem hagyatkozhatott a fantáziára, hiszen amit a filmben bemutattak, már sok száz éve hangoztat az Egyház.

Szót kell ejtenünk még a 12 majom című filmről, a Holnapután, a Stigmata, Az út, Éli könyve, 2012, az Amikor megállt a Föld és a Képlet című alkotásokról.

Mind más és más kontextusba helyezi ugyanazt a lényeget, mind különböző okot keres és talál arra nézve, hogy felnyissa az emberiség szemét és felelősebb életre figyelmeztesse.

• Konklúzió

A filmek listájával hosszú oldalakat tölthetnék meg, rövid bemutatásuk is egy kisebb kötetre rúgnának, azonban, ha jobban szemügyre vesszük, mindnek van egy közös mondanivalója: a Világ nem örök, s benne mi magunk se vagyunk azok.

Míg mindennapi életünket rohamosan modernizálni igyekeztünk, teljes mértékben megelégedtünk azzal a világgal, amelyet magunk körül tapasztaltunk, amely kézzelfogható volt. Nem vettünk tudomást arról, hogy fejlődésünk milyen negatív hatással jár(hat) hosszú távú létünkre, jövőnkre.

Sokan a mozgóképre úgy tekintenek, mint valami sátáni médiára, amely a tömegpszichózis alkalmazásával a pusztulásba dönt mindannyinkat, azonban én pont az ellenkezőjét gondolom - véleményem szerint a film, ha helyes, tanító célzattal alkotják, a legjobb modern példa lehet. Nála jobban semmi sem döbbenthet rá arra, hogy milyen mértékben süllyedtünk le erkölcsi értelemben, hogy mivel járhat Földünk féktelen kizsigerelése, hogy az emberi gőg és zsarnokság mekkora pusztulásba sodorhatja az emberi fajt.

Évtizedek óta szem- és fültanúi lehetünk önmagunk romlásának, viszont addig, amíg ezeket az alkotásokat csupán művészetnek tekintjük, nem üzenetnek, figyelmeztetésnek, sajnos nem érik el céljukat. Ameddig ez kizárólag szórakozás nekünk, addig folyton csukott szemmel nézünk a világba.

[1] 1859 - Lumiére - fivérek szabadalmaztatják a kinematográfot.

[2] Hans Vogt; Joseph Massolle; Benedict Engel;

[3] A "Big Five", a nagy ötös: Paramount, MGM, Fox film, Warner Brothers, RKO.

[4] Zene; Irodalom; Színművészet; Építőművészet; Képzőművészet; Filmművészet;

[5] A "művelt világ" kifejezés alatt Európát értem.

[6] American International Pictures, 1979

[7] Metro-Goldwyn-Mayer, 1984

[8] InterCom, 1999